dimanche 30 janvier 2011

Mi lesz a sorsa az Akácos-udvarnak? Tudósítás a Belső-Erzsébetvárosból

Úgy tűnik, minden folytatódik tovább.
Amit Hunvald György vezetése alatt az előző önkormányzat előkészített, az időzített bombaként működik.

Az Akácfa utca 61. bontási-építési engedélye és a VII. kerületi önkormányzat ehhez kapcsolódó szindikátusi szerződése is egy ilyen eset. Ezek szerint a Pollack Mihály által tervezett földszintes műemlék épület fele elbontásra kerülne és helyére, valamint egy szomszédos háztól (Király utca 57, műemlék) hozzácsatolt kert területének egy részét felhasználva 8 emeletes társasház épülne 40 lakással, kétszintes mély-parkolóval.

A KÖH 2008-ban ezt a műemlék esetében elfogadhatatlan tervet elfogadta (a műemléki törvény például tiltja a műemlékek bontását, ezt csak három esetben engedi. Itt viszont egyik eset sem áll fenn). Ezek szerint csak az utcai oldalon megtartott földszintes részt használnák a továbbiakban nyugdíjasok napközi otthonaként, az eredeti udvar nagyobbik felében, az elbontott rész helyén elhelyezett 40 lakásos társasház mély-parkolóját ezen keresztül közelítenék meg. A hátsó hozzácsatolt kert egy részét is elfoglalná az új 8 emeletes épület valamint az épület kontúrján is túlnyúló mély-parkoló. A jelentős fákkal benőtt kert fáinak így min. 1/3-t vagy felét kivágnák.

A 2008-ban a KÖH által kiadott elsőfokú engedélyt három szomszédos ház lakói ügyfélként megfellebbezték. Ezzel párhuzamosan az ÓVÁS! Egyesület ügyféli bejelentkezését a KÖH elutasította.
Kis változtatásokkal a tervet a KÖH 2010. december 23-án, másodfokon újra elfogadta. Most a háromból, két ház lakói bírósághoz fordulnak.

Az új polgármester a lakóknak ígéretet tett, hogy ezt az építkezést leállítja, és változatlan formában megtartják a műemlék épületet, a körbeépített hangulatos fákkal beültetett udvart, az öregek napközi otthona számára ideális helyet.
Eközben a 2001. január 26. közgyűlés 8. napirendi pontja olyan módon tárgyalta volna az Akácfa 61.-t, ami megerősítette volna az örökölt helyzetet, mondván, hogy bár nem értenek egyet vele, nincs mit tenni.
A dolog szépséghibája mindezen túl, hogy az új polgármester, Vattamány Zsolt feljelentést tett ebben az ügyben az ügyészségen sikkasztás gyanúja miatt, de a vizsgálat még nem zárult le. Itt valóban meg lehetne mutatni, hogy a Hunvald által elkezdett dolgokat nem folytatják, mert ebben az esetben az önkormányzat is tulajdonos maradt, sőt feljelentést is tett. Az előterjesztés mégsem erről szólt. Sajnos a KÖH hozzájárulása az elfogadhatatlan, törvénytelen helyzethez nem segíti az önkormányzatot.

Január 24-én délután 3-kor a lakók az ügyvédjük kíséretében valamint a Szindikátus Egyesület és a Nagydiófa utcaiak képviselői találkoztak a polgármesterrel.
Ennek eredményeként ígéretet kaptak, hogy ezt a témát meggondolásra leveszik a napirendről. A polgármester betartotta szavát.
A veszélyhelyzet azonban továbbra is fennáll, de időt nyertünk.

2011. január 27. ÓVÁS! Egyesület

Részlet a Budáné Juhász Katalin által írt „Utak, utcák, terek és épületek Erzsébetvárosban” című könyvből, melyet az Erzsébetvárosi önkormányzat adott ki 2004-ben

Az Akácfa utca 61. A házat Pollach Mihály építette, akinek a nevét a Nemzeti Múze-um fémjelzi. Jó, hogy itt van 150 éve ez a ház, sokunk örömére.

Az Akácfa utca 61. földszintes ház. Hogy került ide ebbe a belvárosi utcába egy falusi ház -kérdezhetné valaki. A házat Pollack Mihály építette,akinek nevét a Nemzeti Múzeum (1846)fémjelzi. Jó,hogy itt van ez a ház,több mint 150 éve sokunk örömére. Az építtető Eichhorn Ferdinánd volt. 21 év elteltével is Pollack bővítette a házat,udvari tol- dalékkal. Ekkor már Wohltran János rendelte meg az építést. Ma Szociális Szolgáltató Köz- pont muködik a házban. A felújított épület a XXI. században is jól megfelel céljainak. Az alag- sori helyiségekben kiállításokat rendeznek,a ház udvarán pedig nyaranta színházi előadásokat tartanak. Ez az "Akácos udvar " belopta magát az erzsébetvárosiak és a fővárosiak szívébe

Az Akácfa utca 61-ben ma Szociális Szolgáltató Központ működik. A ház Akácos udvara.

Aucun commentaire:

Enregistrer un commentaire

Remarque : Seul un membre de ce blog est autorisé à enregistrer un commentaire.